Nagymáté Hanna Alapítványa
2011. március 09.
Másképp élek most ebben a házban. Másképp mint szoktam. Minden kiválasztott padlólapban, minden falszínben, a szobák kialakításában benne van az egyéniségünk és a szívünk. A kertben. A kavicsokban. A bokrokban és fákban, amelyek még csemeték. Elfogódott nosztalgiával nézek rá, sóhajtanak a falak, átitatódtak titkos gondolatainkkal, történeteinkkel, örömeinkkel és könnyeinkkel. Minden háznak meg van a maga története és minden házban lévő fának és virágnak meg van a maga meséje. Van egy hosszú törzsű gömb koronájú fiatal fa a kertünkben. Ha kinézek a háló ablakunkból reggel az első pillantásom ennek a csodás fának a gyenge, zsenge törzsére téved. Ki gondolná az udvarunkba belépve, hogy ez a csodálatos, sudár fa egy fa, a FA, amit Hanna emlékére ültettünk. Ez a Hanna fája, a Hanna kiskertjében. Hanna meghalt, mi is picit vele, félig tébolyult állapotban jártuk a kertészeteket, keresve, kutatva egy fa után, amely méltó hozzá. A város másik végében találtuk rá. Olyan hosszú volt a törzse, hogy autóval nem tudtuk haza hozni. Fogtuk, hoztuk némán Anya és Apa, gyalogolva átszelve a várost egy órán át. Ez lett a Hanna fája. A reggeleim első látványát nyújtó növényének ez a története. Így susogja el minden növény a hozzájuk tartozó emberek történetét. Ne gondoljátok, hogy a fájdalom mellett nincs öröm, hogy a könnyekben nem lehet mosoly. Mert minden mögött emlék lapul és minden fájdalom alapja valaha öröm volt. Ez az otthonunk. Itt látjuk vendégül a hozzánk betérőket.
Március 09. - 2011. március 14 -
8 évvel ezelőtt kíváncsisággal és némi félelemmel tudatosodott bennem, hogy valami elkezdődött. Hajnal volt, fél egy. Csak én voltam fenn, és az első görcs. Reménykedtem, hogy nem a fájások kopogtatnak ajtónkon. Nem ébresztettem fel a férjem. Egy ideig. Olyan bizonytalan voltam. Felébresztettem, és egy ideig együtt bizonytalankodtunk. Tudtuk, elérkezett az idő valakinek az érkezésére. Csak reggel 7 körül mentünk be a kórházba, ahonnan még haza küldtek bennünket, de a fájások megbízhatóan jelezték, valaki kitartóan küzdi magát a világra. Számomra a szülés elképzelhetetlen volt hétvégén és nappal. Hanna mégis vasárnap ebéd után érkezett. Csak néztem a szülő ágyról kifelé az ablakon. Néztem, ahogyan az emberek ételhordóikkal az ebédjükért igyekeznek. Hát igen, ebéd idő volt. Nekünk Hanna érkezett. Csupa magzatmázasan, csúnyácskán mint egy kis erdei manó a 47 centijével és 2 kg 35 dekájával.
Mondtam már, hogy dupla életvonala volt? Fogalmam sincs, mit jelent. Csak eszembe jutott. Születés nap. Imádom a virágokat. Mindig ácsingózom a virágboltokban, képzelődöm, csodás csokrok után vágyakozom. Születésnapra az emberek virágot visznek azoknak, akiket szeretnek. Minden március 9-én én is beállok a virágboltba, és csodás, rózsaszín, pillangókkal, gyöngyökkel ékesített, csillogó kis csokrot készíttetek. Valakinek, akit nagyon szeretünk. És ezzel az édes kis csokorral, most már 4-en kisétálunk Hanna sírjához. A gyerekek szaladgálnak. Nádja akkurátusan elhelyezi a virágcsokrot. Borisz csigákat gyűjt, és pakolgatja a síron található figurákat. Nekik köszönhetően nincs alkalom hosszasan merengeni a sír előtt állva. Sosem ott fáj a legjobban. Meg van a véleményem az temetési szokásokról. Ma már másképpen csinálnám. Nincs fájdalmasabb, kegyetlenebb arcul csapás, mint a gyerekünk sírja előtt állni. Minden alkalommal a veszteséget, a hiányt demonstrálja. És lelkiismeretfurdalást kelt. Van benne valami kötelezettség jelleg. Az emlékek sosem kérnek engedélyt, és sosem jelzik előre, hogy megállíthatatlnaul érkezni igyekeznek. Bármikor támadhatnak, de leginkább nem akkor amikor ott lenne az ideje és helye. Nem tudom elmondani, mit érzek. Csak arról tudok beszélni, mennyire elképzelhetetlen ez a történet. Volt egy kislány. A mi kislányunk. Csodás kis élet. Felébresztett. Tudatomra ébresztett. Az ember sorsa nehezen értelmezhető. Tényleg miért velünk történt mindez? Miért minket válaszott szüleinek? Hol lehet most? Tényleg hol? Láttam meghalni. Milyen bátor volt! Másfél évesen. Jajveszékelés, szűkölés nélkül hagyott itt bennünket. Nem tudtam, de búcsúzott: - Anya, Apa, Cini...............! Boldog és büszke vagyok, hogy mi lehettünk a szülei! Boldog Szülinapot!
8 évvel ezelőtt kíváncsisággal és némi félelemmel tudatosodott bennem, hogy valami elkezdődött. Hajnal volt, fél egy. Csak én voltam fenn, és az első görcs. Reménykedtem, hogy nem a fájások kopogtatnak ajtónkon. Nem ébresztettem fel a férjem. Egy ideig. Olyan bizonytalan voltam. Felébresztettem, és egy ideig együtt bizonytalankodtunk. Tudtuk, elérkezett az idő valakinek az érkezésére. Csak reggel 7 körül mentünk be a kórházba, ahonnan még haza küldtek bennünket, de a fájások megbízhatóan jelezték, valaki kitartóan küzdi magát a világra. Számomra a szülés elképzelhetetlen volt hétvégén és nappal. Hanna mégis vasárnap ebéd után érkezett. Csak néztem a szülő ágyról kifelé az ablakon. Néztem, ahogyan az emberek ételhordóikkal az ebédjükért igyekeznek. Hát igen, ebéd idő volt. Nekünk Hanna érkezett. Csupa magzatmázasan, csúnyácskán mint egy kis erdei manó a 47 centijével és 2 kg 35 dekájával.
Mondtam már, hogy dupla életvonala volt? Fogalmam sincs, mit jelent. Csak eszembe jutott. Születés nap. Imádom a virágokat. Mindig ácsingózom a virágboltokban, képzelődöm, csodás csokrok után vágyakozom. Születésnapra az emberek virágot visznek azoknak, akiket szeretnek. Minden március 9-én én is beállok a virágboltba, és csodás, rózsaszín, pillangókkal, gyöngyökkel ékesített, csillogó kis csokrot készíttetek. Valakinek, akit nagyon szeretünk. És ezzel az édes kis csokorral, most már 4-en kisétálunk Hanna sírjához. A gyerekek szaladgálnak. Nádja akkurátusan elhelyezi a virágcsokrot. Borisz csigákat gyűjt, és pakolgatja a síron található figurákat. Nekik köszönhetően nincs alkalom hosszasan merengeni a sír előtt állva. Sosem ott fáj a legjobban. Meg van a véleményem az temetési szokásokról. Ma már másképpen csinálnám. Nincs fájdalmasabb, kegyetlenebb arcul csapás, mint a gyerekünk sírja előtt állni. Minden alkalommal a veszteséget, a hiányt demonstrálja. És lelkiismeretfurdalást kelt. Van benne valami kötelezettség jelleg. Az emlékek sosem kérnek engedélyt, és sosem jelzik előre, hogy megállíthatatlnaul érkezni igyekeznek. Bármikor támadhatnak, de leginkább nem akkor amikor ott lenne az ideje és helye. Nem tudom elmondani, mit érzek. Csak arról tudok beszélni, mennyire elképzelhetetlen ez a történet. Volt egy kislány. A mi kislányunk. Csodás kis élet. Felébresztett. Tudatomra ébresztett. Az ember sorsa nehezen értelmezhető. Tényleg miért velünk történt mindez? Miért minket válaszott szüleinek? Hol lehet most? Tényleg hol? Láttam meghalni. Milyen bátor volt! Másfél évesen. Jajveszékelés, szűkölés nélkül hagyott itt bennünket. Nem tudtam, de búcsúzott: - Anya, Apa, Cini...............! Boldog és büszke vagyok, hogy mi lehettünk a szülei! Boldog Szülinapot!
Hírek
- Ha beszélnétek velem.....2011-03-11 14:16:54
Farkas Évafevi73@gmail.com06-30-657-7183
- 1% - egy százalék?2011-02-08 22:47:36
Sokkal több ez számunkra mint egy százalék. Bizalom, nagylelkű gesztus, lehetőség a fennmaradásra! Adószámunk: 18476239-1-06
Köszönet mindazoknak, akik Alapítványunk számára bizalmat szavaztak, és ez évben is megajándékoznak bennünket támogatásukkal!!!
- Állapotfelmérés2011-02-08 22:35:06
Konduktor szakemberünkhöz folyamatos bejelentkezési lehetőség állapotfelmérésre!
Érd.: 30-657-7183
- Ovis torna2011-02-08 22:32:49
Szeretett konduktorunk visszatérésével minden pénteken du. 16.30 órai kezdéssel minden ovódás korú gyermeket közös tornára csábítunk!
- gyermekmegőrzés2010-10-07 21:49:43
Folyamatosan várunk minden kisgyermeket gyermekmegörzésre!
- Pilates2010-09-20 22:00:41
Minden szerdán de. 10 órától és péntekenként du. 18 órától mindenkit szeretettel várunk Pilates óráinkra. Helyszín: Kikelet Családi Kikötő - 6900 Makó, Deák F. u. 8. I. em. érd: 30-657-7183