Nagymáté Hanna Alapítványa

 



MENÜ

Hanna Története

Hanna Története:

hogy megérthessük, miért jött létre az alapítvány

Alapítványunk létrehozásának személyes és nagyon szomorú apropója van, Drága Kislányunk Hanna, 2004. szeptember 04-én orvosi műhiba áldozata lett.

Nem értettük, és ma sem értem, hogyan történhetett meg, pedig élete utolsó 4 napján végig vele voltunk, halálát végig éltük. Ő az életét, mi pedig Őt, a teljes értelmetlenség jegyében vesztettük el.

 

2004. augusztus 31-én este egymás után, többször hányt. Másfél éves volt csupán, makkegészséges, icipici, gyönyörű, angyali kislány. 4 nap alatt ment el tőlünk. Semmi komoly, hiszen csak hányással kezdődött. Banális vírusfertőzés, ezen mindenki átesik, de ő pici volt, megijedtünk. Tapasztalatlan szülők lévén, tele imádattal és aggodalommal egyetlen kislányunk iránt, rohantunk vele a kórházba, rettegvén a gyermekek esetén oly sokat emlegetett kiszáradástól. Azonnal infúziót próbáltak bekötni, többedszeri próbálkozásuk is kudarcot vallott, ekkor döntöttek a vénapreparálás mellett. Több órás, fájdalmas és felesleges tortúra következett, amely mindannyiónkat rémesen megviselt, de elviseltük, mert csak az lebegett a szemünk előtt, hogy Hanna meggyógyul. Ehelyett, a bekötött kanülnél befertőzték, és minden könyörgésünk ellenére kezeletlenül hagyták. Egyetlen egyszer sem nézték meg a seb környékét, ami laikus számára is jól láthatóan egyre fájdalmasabb és duzzadtabb volt. Így a 4. nap hajnalán drága kislányunk, vérmérgezésben meghalt. Ma, a XXI. Században, amikor széles spektrumú antibiotikum adásával kitűnően gyógyítható a kórházban okozott fertőzés.

Keserű tapasztalatokkal lettünk gazdagabbak, hiszen ez alatt a 4. nap alatt mindvégig Hanna mellett voltunk. Bele kóstoltunk az orvosok szakmai dilettanizmusába, de leginkább az egészségügyben uralkodó nemtörődöm, embertelen magatartásába. Lehetne a pénz hiányára fogni Hanna halálát, de nem erről volt szó, hiszen egy nyamvadt antibiotikumot akár mi is kifizettünk volna, ha az orvosok hajlandók lettek volna kezelni. Nem érdekelte őket egy ártatlan pici gyermektest sem annyira, hogy ha szeretetlenül is, de ráfigyelve nyomon kövessék és kezeljék azt, amit ők okoztak. Ma már tudom, hogy nem is száradnak ki olyan könnyen a gyerekek, és azt is, hogy ha akkor nem rohanunk Hannával a kórházba, még ma is élne………..

 

Alapítványunk létrehozásával célunk nem csupán az, hogy méltón emlékezzünk mindazokra, akik életüket értelmetlenül veszítették el, orvosi felelőtlenség következtében, hanem az is, hogy a műhibák előfordulásának lehetőségét a minimálisra csökkenthessük. Szeretnénk minél nagyobb hangsúly fordítani a megelőzésre, de sajnos számolnunk kell más tragédiák bekövetkeztével is, ebben az esetben minden formában és módon a hozzátartozók támogatása a célunk. Nem tagadom, többek között az Alapítvány életre hívására a túlélés ösztönöz, tenni valamit Hanna és a hozzá hasonlóan jártak értelmetlen halála ellen. Halála óta nem telt el sok idő, ahhoz mégis elég, hogy lássuk a kézzel fogható igazság bizonyíthatatlanságát. Alapítványunk tenni kíván az ártatlan gyermekek megóvásáért, fogni a szülők kezét akkor is ha nincs baj, és akkor is ha adódik. Az életet szeretnénk könnyeddé és biztonságossá tenni, esetleges gond esetén pedig a rendelkezésünkre álló minden módon és eszközzel támaszt nyújtani.

 

Oldal tetejére

Hírek

  • Ha beszélnétek velem.....
    2011-03-11 14:16:54
    Farkas Éva
    fevi73@gmail.com
    06-30-657-7183
  • 1% - egy százalék?
    2011-02-08 22:47:36

    Sokkal több ez számunkra mint egy százalék. Bizalom, nagylelkű gesztus, lehetőség a fennmaradásra! Adószámunk: 18476239-1-06

    Köszönet mindazoknak, akik Alapítványunk számára bizalmat szavaztak, és ez évben is megajándékoznak bennünket támogatásukkal!!!

  • Állapotfelmérés
    2011-02-08 22:35:06

    Konduktor szakemberünkhöz folyamatos bejelentkezési lehetőség állapotfelmérésre!

    Érd.: 30-657-7183

  • Ovis torna
    2011-02-08 22:32:49

    Szeretett konduktorunk visszatérésével minden pénteken du. 16.30 órai kezdéssel minden ovódás korú gyermeket közös tornára csábítunk!

  • gyermekmegőrzés
    2010-10-07 21:49:43

    Folyamatosan várunk minden kisgyermeket gyermekmegörzésre!

  • Pilates
    2010-09-20 22:00:41

    Minden szerdán de. 10 órától és péntekenként du. 18 órától mindenkit szeretettel várunk Pilates óráinkra. Helyszín: Kikelet Családi Kikötő - 6900 Makó, Deák F. u. 8. I. em. érd: 30-657-7183

Asztali nézet